Rolie's Kingdom

A tegnapi nap ismét bebizonyosodott bennem, hogy nem kaphatom meg azt akit szeretnék és, hogy az álmok megvalósításához nem elegek a szavak. Miközben írom ezeket a bágyú sorokat hallgatom a Purple 1984-es "Perfect Srangers" című lemezét, ponotsan ebben a pillanatban az "Under the Gun" című szám megy. Ebben a számban az orgona alájátszást szeretem, ahogy Lord kitör a zenéből. Nos, visszatérve: Miközben hallgatom ezt a lemezt rájövök, hogy mennyire nem egyszerű az élet. Olyan mint az éppen elhangzó gitárszóló...  pontosan olyan az életem mint egy Blackmore szóló, hol az alsó húrokon hol a felsőkön. Nos tegyük hozzá, hogy Blackmore sokat játszik az alsókon, viszont a háttérben mindig ott vannak a felsők. Nos pont ilyen az életem, hol lenn, hol fenn, de többnyire lenn.

Most eszembe jutott egy történet, a Medveölőről, a Fiáról és egy Grizzly medvéről. Ez egyébként Karl May: A Medveölő fia című művében olvasható. Ezt kiskoromban apám mesélte el egyszer. Akkor nagyon megilyedtem, még álmomban is előjött a medve. De nem bánom, hogy elmesélte, mert közben nagyon megszerettem a medvéket, még akkor is ha gyilkol néha. Ez a természet, Ő ösztönből végzi. Nos akkor a történet:
Azthiszem a könyvben egy tábortűznél ülnek és ott meséli el a Medveölő fia...

"- Akkor még Coloradóban laktunk, messze minden teleptől, a hegyvidék mélyén, egy fatörzsből ácsolt kunyhóban. Drága anyám még élt. Apám elment az erdőbe vadászni, hogy a család számára húsról gondoskodjék. Anyám kiment a kunyhó elé fát hasogatni. Tél volt, olyan hideg tél, amilyen csak a hegyek közt lehet. Egyedül voltam a szobában, egy kissé különös munkába mélyedve. Az asztalon álltam, háttal az ajtónak, nagy faragókéssel a kezemben, és egy szép, díszes M betűt igyekeztem a mestergerendába vésni - nevem kezdőbetűjét. Apámat akartam meglepni vele, azt hittem, nagy örömet szerzek neki. Nemrég múltam hatéves, de már ismertem a betűket, és nagyon szépen le tudtam rajzolni őket. Egyszerre csak hallom, hogy nagy robajjal belökik az ajtót. Azt hittem, anyám jött be fával megrakodva." ... "Válasz helyett mély dörmögést hallottam - folytatta Martin. - Hátrafordultam. Kora reggel volt, de kint ragyogott a hó, odabenn meg lobogott a tűz a kemencében, s jól megvilágította a szobát. Az ajtó felé néztem, s megdermedtem rémületemben. Sikoltani akartam, de torkom elszorult, egy hang sem jött ki rajta. A belökött ajtóban egy óriási szürke medve állt. Egy percig rám meredt, aztán egy lépést tett felém. Ezzel az egyetlen lépéssel már olyan közel jutott hozzám, hogy szaga megcsapta az orromat, és éreztem szörnyű lélegzetét. Szerencsére bénultságom felengedett. Fogaim közé kaptam a kést, két kezemmel megragadtam a szoba egyik falától a másikig érő mestergerendát, és felhúzódzkodtam rá. A szobának nem volt más mennyezete, csak a csúcsívben összeérő tető. Közte és a mestergerenda közt éppen annyi hely volt, hogy kuporogva elfértem rajta." ... "Most már a hangom is megjött, és segítségért kiabáltam, de hiába. Csodálkoztam, hogy anyám nem hallja meg a kiáltásomat, hiszen az ajtó nyitva volt, s éreztem, hogy hideg levegő áramlik be a szobába. A medve az asztalhoz lépett, és egész nagyságában felegyenesedett, hogy lerántson a gerendáról. Láttam, hogy elülső mancsával majdnem vagy éppen elérhet. Bal kezemmel megfogózkodtam, és a nagy kést jobb kezembe szorítva, a felém közeledő medvemancsba döftem." ... "Nem akarom a küzdelmet részletesen leírni, vagy rettegő kínlódásomat ecsetelni. Magam sem tudom, meddig kuporogtam ott, döfködve, védekezve. Ilyen helyzetben öt perc egy örökkévalóságnak rémlik. De hallottam a medve dühös morgását és időnként ordítását is, amint újra meg újra megsebeztem. Végül egy másféle, boldogító hang ütötte meg a fülemet - kutyaugatás! Apám hajnalban kutyánkat magával vitte, és most érkeztek haza! De a kutyának furcsa hangja volt, mintha üvöltött, jajveszékelt volna! Aztán berohant a szobába, és tétovázás nélkül rávetette magát az óriási fenevadra. Nagyon erős kutya volt, hűsége pedig minden próbát megállt. Tüstént a medve torkának ugrott, hogy átharapja. De a grizzly játszva lerázta magáról, s hatalmas mancsaival fél perc alatt széttépte, szétmarcangolta. Utána a feldühösített vadállat megint felém fordult." ... "A medve háttal az ajtónak éppen lábujjhegyre ágaskodott, s már-már elérte a gerendát, amikor apám megjelent a küszöbön. Arca sápadt volt, mint a halál. Apám, segíts! - sikoltottam, késemmel újra a medve mancsa felé csapkodva. Apám nem felelt. Vállához emelte töltött puskáját, s vártam, hogy eldördüljön a lövés. De nem lőtt. Sóhajtva leengedte a puskát. Olyan izgatott volt, hogy keze remegett, s félt, hátha még engem talál el a grizzly helyett. Eldobta a puskát, és bowie-kését rántotta elő övéből, azzal ugrott neki a fenevadnak. Bal kezével megragadta bundáját, és jobbjával hátulról beledöfött, pontosan a megfelelő két borda közé. Markolatig mélyesztette belé a kést, aztán villámgyorsan hátraugrott, nehogy a fenevad végtusájában mancsai közé kaphassa. Az óriási állat néhány pillanatig mozdulatlanul állt, hátborzongató hangon nyögött és hörgött, aztán elülső mancsaival a levegőbe markolt és összerogyott. Vége volt. Mint később kiderült, apám kése pontosan a szívébe hatolt." ... "Apám reszkető kézzel leemelt a gerendáról, és a szívéhez szorított. Ekkor néztem csak meg igazán, egészen közelről. Ez nem is az ő arca volt - ilyen arcot még soha életemben nem láttam. Fakó volt, hamuszürke, kemény és merev, mint a kő. Apám! - kiáltottam újra, és erre ő is felkiáltott. Nem szólt hozzám, csak feljajdult, letett a földre, aztán leroskadt a padra, és arcát két kezébe temette. Simogattam, becézgettem, a haját cibáltam, nem válaszolt. De amikor végre ki akartam szaladni a kunyhó elé, hogy anyámat megkeressem, megragadta karomat, és úgy megszorította, hogy felsikoltottam fájdalmamban. "Itt maradsz!" - szólt rám apám olyan hangon, hogy nem mertem parancsával szembeszegülni." ... "Sokáig, nagyon sokáig ültünk ott szótlanul, amíg a tűz le nem égett, és ki nem aludt. Akkor apám felállt, s kiment a szobából, de engem megint szigorúan visszaparancsolt, sőt rám zárta az ajtót. A kunyhónk mögé ment, és mintha a fagyott földet csákányozta volna. Két gerenda közt volt egy pont, ahol egy kis résen ki lehetett lesni. Lekapartam a mohát, mely a rést belepte, és kinéztem. Apám egy mély gödröt ásott - anyám holttestének! A medve, mielőtt berontott az ajtón, őt támadta meg: hatalmas mancsának egyetlen csapásával leterítette s szétszaggatta. Még sikoltani sem volt ideje. Apám a kunyhó mögött temette el. Aztán bejött a szobába, és rajtakapott, amint leselkedem. De nem láttam pontosan, mit csinált, csak később tudtam meg."